Berente Béla 45 éves amatőrcsillagász és tükörcsiszoló, a Nagykőrös melletti Kocséron lakik, foglalkozása nyomdász.


Béla gyerekkorától érdeklődik a csillagászat iránt. Kulin György Távcső világától kiindulva a komolyabb optikai ismereteket elsősorban az amerikai szak­iroda­lomból szerezte meg, és lelki­ismere­tessége illetve kéz­ügyessége folytán az ország első tükör­csiszolói között tartják számon. Saját műszereit a tubussal bezárólag maga készítette, a nagy fényerejű (120/480) Newtonnal kezdve egy 200 és 254 mm apertúrájú Casseg­rainen keresztül a 160 és 210 mm-es Yolo távcsövekig; ez utóbbi a jelenleg is használt műszere. Látható, hogy egyre nagyobb és komo­lyabb feladatot vállal, amihez az eméleti tudást auto­didakta módon szerzi meg, valamint a szükséges gyártó- és ellenőrző eszközöket is házilag állítja elő. Az utóbbi években optikai munkáiban a számítás­technika segítségét is igénybe veszi. Legnagyobb munkája egy 680 mm átmérőjű parabola­tükör elkészítése lett volna, azonban ez különböző okok miatt félbe­szakadt.

Berente Béla 210/2130-as Yolo távcsövének szerkezeti kialakítása Berente B. 68 cm átmérőjű tükröt csiszol

Az üzleti körökben neve nem forog, bár ötvennél több távcsőtükröt készített, elsősorban barátai, ismerősei részére.

Az észlelések területén hason­lóképpen igényes: elsősorban a kiváló felbon­tást igénylő kettős­csillag-, Hold- és bolygómeg­figye­lések vonzzák, de szép ered­ményeket ért el a hagyo­mányos asztro­fotózás területén is. Az első, kisebb Casseg­rainnel készített Jupiter-felvételét az Astro­nomyhoz küldte be, de üstökös és az 1999-es napfogyat­kozás fotóit is megis­merhette a nyilvánosság. Egy rövidebb ideig a Meteor mély-ég rovatát is vezette. Többször részt vesz komolyabb talál­kozókon, ahol a hasonló érdek­lődésű amatőrökkel eszmét cserél; szívesen segít, de ugyanakkor nem szeret az előtérbe tolakodni.

Napfogyatkozás 1999.aug.11-én Kocséron (Yolo 210/2130)

(Kiss lászló: Berente Béla, a tükörcsiszoló c. cikke (Meteor 2002/6) felhasználásával - )

e-mail: berente.bela@dpg.hu