Burnham-kettősök nyomában

Közel két évtizede ismerkedtem meg az Albireoval, és jegyeztem el magamat az akkor ott futó kettős­csillag- és mély-ég észlelési témakörökkel. Míg az utóbbinál komoly ered­ményekkel nem dicse­kedhetek, addig október 16-án este elvégeztem a 3000. kettős­csillag észlelésemet, és érdekes véletlen folytán egyúttal a 2500. pár megfi­gyelését. (Az írásaimban hivatkozott statisztikai adatokat természe­tesen a számítógépes nyilván­tartás teszi lehetővé, amelyet tízegy­néhány éve kezdtem, 48KB-os Sinclair Spectrum gépen.) A fenti mennyiség, illetve a szerzett tapasz­talatok alapján néhány hónapja fontolgatom, hogy egy cikk­sorozatot lehetne közölni a Meteorban, amelynél felfedezők szerinti bontásban publikálnám a valamilyen szem­pontból közér­deklődésre számot tartó rendszerek megfi­gyelését. Amint itt és a további­akban olvas­ható, nem csak a legsike­resebb észle­léseimet válogatnám ki, sőt nem egy siker­telent is bemu­tatok, amelyekről örömmel olvasnák a rovatban a jövőben - ellen­kező előjellel. A cikkek írásánál az észlelőnapló illetve rovat precízebb, de szárazabb stílusa helyett az olvas­mányos­ságot szeretném előnyben részesíteni.

A Meteor jelen száma megjelenésének napjaiban lesz 160 éve annak, hogy megszületett S.W.Burnham, minden idők egyik legnagyobb kettős­csillag felfe­dezője és észlelője. Lapunk 1996. márciusi számában Burnham, a sasszemű észlelő címmel jelent meg egy, a téma minta­példájának nevezhető cikk életéről, Ladányi Tamás rovat­vezetőnk tollából. Az aktualitást most az évforduló, a címet pedig egy 12 részesre tervezett cikksorozat szolgál­tatja. Ennek nyitó darabjául Burnham-et választani azért is szerencsés, mert Wilhelm és Otto Struve után harma­dikként az általa felfe­dezett objektumok következnek a kettős­csillag észlelő amatőrök palettáján, noha alkal­masint igaz az a kijelentés is, hogy rendszerei egy osztállyal nehezebbek, mint a klasszikus párok. Sőt, az észleltségi sorrendet tekintve talán meg is előzi O.Struvét (esetemben tényle­gesen), tekintettel arra, hogy Burnham nevét sokkal több kettős viseli.

A WDS-ben 2763 bejegyzés található BU illetve BUP jelzéssel. Míg az előbbiek igazi távcső­próbáló objektumok, addig a második csoport P betűje a pm (proper motion - saját­mozgás) rövidítésből ered, és zömmel jelleg­telenül széles párokat takar, melyeket Burnham speciális célból mért és katalogizált: az egy híján 600 BUP-kettős szög­távolságának átlaga 142", azaz több, mint 2 szögperc! A 2164 normál Burnham-pár között közel 100 ismert pályájú binary van, 200-nál többnek szög­távolsága 0,8"-nél kisebb. A viszonylag fényes főcsillagok (491 rendelkezik Bayer- illetve Flamsteed-számmal, 10^m-nál halványabb mindössze 184 darab van) mellett azonban több, mint 60%-ban 11^m vagy halványabb társak pislákolnak. (Az köztudott Burnham-ről, hogy sok párt fedezett fel 6 hüvelykes lencsés távcsövével, de ne felejtsük el, hogy számos nagyobb, sőt a legnagyobb, 40 hüvelykes Yerkes-refraktorral is végzett megfi­gyeléseket.)

A cikk írása időpontjáig általam észlelt 2500-nál több pár közül 289 tartozik a most tárgya­lásra kerülő csoportba. Érdekes véletlen, hogy pontosan a fele (144) negatív észlelés, amely arány tovább romlik, ha leszámítjuk a 30 darab kontroll­észlelésre jelölt és a 29 katalo­gizált kettősök anonim kísérőjeként feljegyzett komponenst: ezek az adatok véle­ményem szerint reálisan mutatják Burnham rend­szereinek 20 cm-es Newton távcsővel való észlelhetőségét.

A most bemutatásra kerülő objektumok sorát egy szám nélkülivel kezdeném (napjainkban 1481-es sorszámot kapott), melynek 2000-es koordinátái: 20052+3829. Ezt a kettős­csillagot a "Chaple-ív"-hez tartozónak is tekinthetjük, amelyről a Meteor 1989/11. számában írt Kocsis Antal. Sajnos rajtam kívül más akkor nem észlelte illetve nem küldte be, pedig az objektumot a Sky és az Uranometria atlaszok egyaránt kettősként jelzik, ugyan­akkor az ív öt tagjáról tekin­télyes számú, kiváló minőségű észlelés készült (publikálva 1990 szeptem­berében). A csillag észlelése példaszerűen történt, tekintettel arra is, hogy kata­lógus­adatai csak évekkel később, a WDS jóvoltából váltak ismertté: a 45x-ös nagyítás PA 50 felé 60"-re 11^m-s, a 90x-es PA 195 felé 40"-re 12^m-s, végül a 220x-os EL-sal PA 215 irányban 15"-20"-re 12,3^m körüli kísérőket mutatott. Mivel a fentiek nem igazi kettősre utalnak, néhány nappal később kiváló seeing mellett 380x-os nagyítással ismét megvizsgáltam, de semmi újat nem tapasztaltam. A rendszer érde­kessége azonban itt nem ér véget. A HIP 98921 sz. főcsillag viszonylag közel, 19 pc távolságra van, ezért a saját­mozgása is számottevő: 0,288"/év PA 67^o irányban. Mivel az optikai AB párról csak egyszer, 1906-ban történt mérés, azóta a szög­távolság három­szorosára nőtt! Ezt a legutóbbi felvételek is megerősítik, így most önkritikusan meg kell álla­pítanom, hogy szög­távolság becsléseim szisztematikus hibát mutatnak.

1984.03.20-án az Encke üstökös a Piscesben a BU 4 kettős mellett haladt el, melynek kata­lógus­adatait csak 10 évvel később tudtam meg. Ezen okok miatt felületesen, alacsony horizont feletti magasságnál és közepes nagyítással vizsgáltam meg, ami természe­tesen nem bontotta fel a 0,6"-es kettőst, de a kompo­nensek fényességét figye­lembe­véve 200 mm-es apertúrával egyébként a siker reményében lehet próbál­kozni. A Halak másik, Flamsteed 103-as számú (BU 5) csillagával sem voltam szerencsésebb egy másik alkalommal: a 45x-ös és 280x-os nagyítások sem a BCH szerint 1" szög­távolságú B, sem a 90"-re lévő 11,7^m-s C kompo­nenseket nem mutatták, meglehetősen nyugtalan légkör mellett. A B tag vonatko­zásában megnyugtató volt, amikor megtudtam az 1983-as mérés 0,5"-es adatát, viszont a C-nél talán szerencsével jártam volna, ha jobban meresztem a szememet. A GSC lemezek fényességi skáláján 12,8^m-s a kísérő; az ugyanitt 12,7^m fényesnek jelzett csillagot észleltem és felje­gyeztem: igaz, távolsága a főcsillagtól 2,5-szerese a nem látotténak.

Van néhány kettősnév, amit évek, évtizedek múltával sem felejt el az ember. Számomra az egyik ilyen a BU 28 a Corvusban, melyet 1983-ban észleltem: a 140-szeres nagyítást adó urániás akromatikus okulár szépen bontotta az igen szoros és nagyon egyen­lőtlen fényességű párt PA 300^o-kal - hogy a társ barnás­vörös színének van-e realitása, nem tudom igazán. Az ilyen binaryk esetében az amatőr használatra készült, csak egy mérési adatot közlő kata­lógusok okozhatnak kellemes meglepetést, de az ellen­kezőjét is természe­tesen. Esetünkben még a WDS (és IDS) első- és utolsó mérést közlő módja sem kielégítő, ugyanis a 161,5 éves periódusú rendszernek 1875-ös 1,8"-354^o és az 1988-as 1,9"-330^o adatait látva teljesen tévesen inter- és extra­polálhatunk! Minden­esetre számunkra megnyugtató, hogy a kompo­nensek 2030-ig távolodnak egymástól, de az is elkép­zelhető, hogy a 2100 táján észlelő magyar amatőröknek az akkori 0,4"-es szög­távolság sem fog problémát okozni. Megemlítem még, hogy Leawenworth két távoli, 11^m és 12^m-s kísérőt is katalogizált.

Az idei nyár egyik estéjén a Skorpió csillagkép fényesebb, szoro­sabb kettős­csillagainak észlelését vettem tervbe, Barlow kétsze­rezővel felfegy­verkezve. A 2 Sco (BU 36, 2,2") így is kifogott rajtam, de a 11 Sco (BU 39), ha nehezen is, de megadta magát a 193x-os nagyításnak: a 6^m-s főcsillag első diffrakciós gyűrűjének külső oldalán elhe­lyezkedő viszonylag halvány társ fényességét számszerűen nem is tudtam becsülni, bár EL-sal néha meglepően stabilan látszott PA 250 irányban.

Valószínűleg az első sikeres Burnham-pár észlelésem volt sok évvel ezelőtt a 126-os számra hallgató objektum, melyet a 220x-os nagyítás nagy réssel bontott, PA 265^o-kal. Ma már biztosan nem mulasztanám el a 11,3^m-s C komponens észlelését, amely 11,5"-re van a főcsillagtól. Nem sokkal később a Pí Capricorniról (BU 60) szűkszavúan ennyit jegyeztem fel: 140x - nagyon egyen­lőtlen, szoros, PA 135^o. Érdekes, hogy a meglehetősen halvány, 14,1^m-s C komponens (BU 296!) mérésével az 1898-as felfedezés óta senki sem próbál­kozott - vagy csak siker­telenül? A Sas BU 57 jelzésű kettőséhez 220x-os nagyítást alkal­maztam, és naplóm szerint a 11^m-s kísérő EL-sal éppen látható, bár nem nagyon szoros, PA 110^o.

A BU 235 a Cassio­peiában azon ritka objektumok egyike, amelyet a 80-as években három­szor is észleltem. Érdekes ötös rendszer: a nagyon szoros, fehér csilla­gokból álló főpárt a seeing függ­vényében 140-220-280-szoros nagyításokkal pálcikaként vagy időnként réssel bontva észleltem. A két távoli (44" és 60") kísérőnek a BCH-ban megadott 1,5^m fényes­ségkülönb­ségét én nem tapasz­taltam. A távolabbi komponens standard szög­távolságú 11,5^m-s társát EL-sal nem volt nagy probléma szeparálni még 90-szeres nagyítással sem - ez utóbbiak Otto Struve felfedezései. Az 1983-ban észlelt 59 Hya (BU 239) nagyban hasonlít az előzőben leírt főpárhoz, de attól még szoro­sabbnak gondolom, 0,7"-1" közöttinek. A -27^o-os dekli­náció jelentősen nehezíti hazai megfi­gyelését, így nem tudtam 220-szorosnál nagyobb nagyítást alkalmazni. A bontás a szcin­tilláció követ­kez­tében változó volt, a pozí­ciószöget 340^o-ra becsültem. A kettősről feltéte­lezték, hogy binary, de az 1963-ig végzett mérések útjának olyan rövid szakaszát fogták át, hogy a Mourao által számított pálya a legbizony­talanabb csoportba sorolást kapott Worley és Heintz katalógusában. Az idő múltával bebizo­nyosodott ennek jogossága, ugyanis 1991-ben a számított 0,3"-51^o-kal szemben 0,6"-354^o-ot mértek, amely eset feljogo­síthatja az amatőröket remény­telennek látszó esetek megpróbálására is. Egy másik déli, Kentaur-beli kettős, a BU 1197 sokkal könnyebnek mondható: már 90-szeres nagyítással sejthető volt a társ. A 140-szeres réssel bontotta a barnásvörös kísérőt PA 210^o irányában. A kerek számú BU 800-at a Bereniké hajában azért említem, mert bár egyen­lőtlen, 4"-5"-re becsült szög­távolságával kis távcsövek tulaj­donosainak is jó szívvel ajánlható, könnyen begyüjt­hető Burnham-trófea. Ennek az a magyarázata, hogy a saját­mozgás követ­kez­tében a szög­távolság a felfe­dezés­kori 1,3"-ről napjainkig 7"-re nőtt, a pozíci­ószög változat­lansága mellett.

A Hattyú csillagképben található BU 1206 szintén sajátosan érdekes többes rendszer, a Tejútvidékre jellemzően. A 2"-es, de 3^m fényesség­különbségű pár részemről 15 éve a kontrollálandó csoportba van sorolva. Viszont ÉÉK-re, 1' körüli távolságban 3 darab 10^m tájéki csillag is csoportosul, melyek közül kettő Scheiner figyelmét is magára vonta, és 1081-es számmal katalo­gizálta. A csillagkép egy másik kettőse a BU 656, azon 270 csillagpár egyike, melyeknek kata­lógus­adatait az észleléskor nem ismertem. A 90x-es nagyítással megpil­lantott 8,5^m-s 8"-10" távolságban 185^o irányban elhe­lyezkedő társ feljegyzése után azért is nyugodt voltam, mert a Sky kettős­kata­lógusban sem volt róla adat. Később a WDS-ből ismertté vált az azonosító és az igazi társ, 0,9" szög­távolsággal, 9,8^m fényességgel: papiron minden­esetre kemény diónak tűnik egy 20 cm-es Newton számára... Az észlelt kettősről a Guide alapján ma úgy vélem, hogy a 2,8'-re, PA 140 felé elhe­lyezkedő halványabb, katalo­gizálatlan csillagpár kellett, hogy legyen.

Végül a BUP csoport illusztrálására megemlítem a 15 Sge-t, melyet már-már nyílt­halmaznak nevezhetnénk. A főcsillagtól 2'-3,5' távolságban öt kísérőt térképeztem fel, valamint ezen hat csillag közül öt mellett további 1-1 kísérőt - ezek természe­tesen nem mind katalo­gizáltak; minden­esetre kellemes érzést keltett, amikor a WDS 1996-os kiadásában megláttam egyikük hivatalos adatait. A jelen esetben hasznosnak bizonyult a szálkereszt segít­ségével végzett pozíci­óbecslés, mivel az egyes kompo­nensek saját­mozgása 100 év alatt jelentősen átrendezte a területet, amelynek rajzos bemuta­tására helyhiány miatt most sajnos nincsen lehetőség. Ennek kompen­zálására a táblázatban - amely a WDS katalógusok alapján készült - feltün­tettem saját észle­léseimet, a komponens betűjelzés után *-gal megkülönböztetve.

Nagy örömet okozna, ha az induló cikksorozat a kettős­észlelők egy részének figyelmét felkel­tené és észle­lésre késztetné. Amennyiben ehhez tanácsra, segítségre lenne szükség, szívesen állok rendel­kezésre, és természe­tesen a munkához 10-es seeinget kívánok!

1998.11.15. Nyomtatásban megjelent: Meteor 1998/12