Még kezdő kettősészlelő koromban hallottam Újvárosy Antitól egy viccesnek szánt megjegyzést: "A nyílthalmaz, az igen, abban jó sok kettőst lehet észlelni". Ekkor, a Szentmártoni Béla által összeállított, 360 kettőst tartalmazó "kis RDC" boldog birtokosaként álmomban sem gondoltam, hogy valamikor számítógépes katalógus lesz az íróasztalomon. De történt: nemrégen a WDS "lapozgatása" közben megakadt a szemem sok azonos koordinátán: nem kevesebb, mint 23 bejegyzés található a 04078+6220 (2000) pozíciónál, az NGC 1502 területére vonatkozóan. Kíváncsi lettem, mit látok ebből saját 20 centis Newton távcsövemmel.
Mindenekelőtt néhány szót szólnék a kettőscsillag észlelés lényegéről, az egymáshoz közeli csillagok helyzetének meghatározásáról, mivel ebben a speciális esetben ennek külön jelentősége van.
Legpontosabb a - profiknak rendelkezésére álló - különféle szerkezetű mikrométer használata. A másik véglet a minden segédeszköz nélküli pozíciószög és szögtávolság becslés, amely ugyan sok gyakorlattal fejleszthető, mégis meglepő pontatlanságokat eredményezhet. Ez néhány komponens esetén használatos. Sok csillag esetén, egyiktől a másikig lépve a becslés hibái összeadódnának; másrészt egy gondos(!) LM rajzról PA értékeket még talán, de szögpercen belüli távolságokat meghatározni nem hiszem hogy túlzottan sikeres vállalkozás lenne.
A két módszer közti középutat jómagam egy szálkeresztes okulár használatával véltem megtalálni. Ennek is lehet egy pontosabb és egy kevésbé pontos alkalmazása. Az első esetben stopperórával mérhetjük a két csillag rektakülönbségét, a szálkereszt ismert osztása segítségével a deklikülönbséget (ekvatoriális szerelés és tájolt szálkereszt szükséges, óragép nem kell). A második esetben a tájolt szálkereszt az égi irányok látómezőbe "rajzolásával" a PA, osztásával a szögtávolság megállapítását segíti meglepően hatásosan.
A viszonylag sok megfigyelésre szánt csillag miatt a második módszert választottam az észleléshez, amely 1996. 08. 21-én UT 20:40 - 23:00 között zajlott le (S=6, T=4).
A nyílthalmazt, mint mély-ég objektumot 90-szeres nagyítással a következőképpen írtam le: A NY a centrumában levő fényes, széles STF 485 kettőssel magára vonja a figyelmet. Ezzel a nagyítással legfinomabb párja a STF 484 kb. 5"-es párja, tökéletesen bontva. A halmaz viszonylag laza, nem túl gazdag - a 8' átmérőjű területen 13m-ig 24 csillagot láttam. Ebből 13 a pontosan K-Ny fekvésű, 4'x1' területen helyezkedik el.
A területről 90x-es nagyítással egy 27' átmérőjű látómező rajzot készítettem kb. 10m fényességhatárral, majd a 6'-es centrális vidékről ugyanezzel a nagyítással, de természetesen nagyobb méretaránnyal egy másik vázlatot, amelyen minden látható csillagot igyekeztem feltüntetni. A csillagokat beszámoztam, az egyedi helyzetmeghatározás hivatkozásához. Az eredetileg tervezett, beszámozott csillagok nem mindegyike került "bemérésre"; ez okozza a számozás foghíjasságát.
A 48" osztású, 63-szoros nagyítást adó szálkeresztes okulárral
14 csillagpár, 140-szeres nagyítással további 2 pár, összesen 17 csillag pozícióját
becsültem meg. A kapott adatokat milliméterpapiron ábrázolva a távcső mellett
készült rajztól jóval valósághűbbet, pontosabbat kaptam (1. ábra). A számszerű
értékek a 2. táblázatban olvashatóak.
Komponensek Saját (S"-PA) WDS (S"-PA) |
2. táblázat |
A 23 bejegyzés összesen 96 mérést reprezentál, amelyből 41 a STF 485 AB főpárra vonatkozik. Az első mérés dátumát nézve azt mondhatjuk, hogy a W.Struve által észlelt 484. és 485 sz. rendszerek egyaránt 3-3 komponensből állnak: ezek a C-D-E, illetve A-B-NN betűkkel jelöltek (azonosíthatóak). Még a múlt században jöttek ezekhez a Q és S komponensek. 1902-ben Holmes mért feltünőbb csillagpárokat, de a katalogizálást E.Hertzsprung (HZG jel) terjesztette ki jelentősen. G. Salukvadze 1961-es mérése a rendelkezésre álló adatok alapján nem azonosítható, az utolsó HZG bejegyzéshez hasonlóan. Az észlelés és a többi adat alapján valószínűsíthető, hogy a HZG A-E szögtávolsága 157,2" helyett 57,2"; az alatta levő sorban a HZG A-G szögtávolsága 16,1" helyett 116,1". A HZG C-E pozíciószöge 180 fokkal tér el.
Halványsága ill. főpárhoz való közelsége miatt az F, P, Q és
R komponenseket nem észleltem.
A kép teljessé tételéhez - a GUIDE csillagászati szoftver alapján -, a fényesebb csillagokra vonatkozóan az alábbi kiegészítést tehetjük: az A komponens NSV 1458 jelű feltételezett változó (0,05m ampl.). A B komponens az SZ Cam jelű Algol típusú változó (7,0m-7,29m); a STF 485 jelzésű fő párt gyakran ezzel a változónévvel illetik. Az E komponens szintén feltételezett változócsillag, jelölése NSV 1457.
Befejezésül köszönetemet fejezem ki a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Csillagvizsgáló Intézetének az amatőrcsillagászati tevékenységemet jelentősen segítő csillagászati adatbázisok rendelkezésre bocsátásáért.
1996.11.02. Nyomtatásban megjelent: Meteor 1997/2