Az Interneten nemrégen megjelent IAU COMMISSION 26 (DOUBLE STARS) INFORMATION CIRCULAR No. 169 (OCTOBRE 2009) körlevélben közölt 14 új pálya 13 keringő rendszert takar, melyek közül öt a korábbi pálya pontosítása. Sajnos közülük részben szorossága, részben déli helyzete miatt egyik sem ajánlható jó szívvel a magyar amatőrök számára, de a további nyolc közül is csak Wilhelm Struve 333. számon katalogizált kettőse érhető el közepes méretű távcsövekkel, ami nem más, mint a jól ismert, fényes ε Ari! A binary látszólagos pályája igen érdekes a 84 fokos inklináció következtében: 1920-ban volt a periasztron átmenet, és ugyanakkor a látszó pályának egy lokális maximuma 1,4"-cel! Azóta szögtávolsága folyamatosan csökken, mígnem a jelenlegi számítás szerint 2160 táján éri el lokális minimumát 0,5"-cel, ami megegyezik a felfedezéskori értékkel.
A táblázat első párjának, Mädler 1. sorszámú kettősének egész más érdekessége van, amiről először a Meteor 1988. áprilisi számának kettősrovatában tettem említést, de az 1999. februári számban is írtam róla: ez utóbbi cikk olvasható itt a honlapomon is. Aki netán kedvet kap a terület kettőseinek észlelésére, az ne sokat habozzon, ugyanis a MAD 1 egyre szorosabbá válik.

WDS azonosító ADS Kettősnév 2009 Első
szám.
PAo S"
01006+4719 829MAD 1 1,60,784*
01061-4643
SLR 1 AB 117,40,390
02592+2120 2257STF 333 AB 209,31,374*
14588+3551 - COU1136 53,90,049*
16057-3252 - SEE 264 A,Ba 21,90,747
16253-4909 - COO 197 96,72,248
16425-3705 - R 283 248,40,769*
17184+324010459BU 628 267,20,533
17534-3454 - SEE 342 209,20,410*
17534-3454 - SEE 342 209,80,436*
18363+2143 - COU 206 279,50,048*
20158+2749 - CHR 94 Aa,Ab 18,80,022*
21014+4037 - HDS2995 113,80,133*
22288-000115971STF2909 Bb-P 81,70,058

Vaskút, 2009.11.19.